Községek Magyarországon
fejlec

Kiskunlacháza nagyközség

Adatok

Régió: Közép-Magyarország
Megye: Pest megye
Kistérség: Ráckevei kistérség
Lakosság: 8716 fő
Terület: 93.5 km2
Népsűrűség: 93,22 fő/km2
Rang: nagyközség
Körzet hívó: 24

Fekvése

Az 51-es út mentén található. A község egészen a Duna-partig tart; a folyó másik partján Ráckeve.

Nevének eredete

Nevének első része: a tájegységre (Kiskunság) utal, míg Lacháza a falu (előző nevén Szántó ) egykori birtokosáról Kolos fia Lackról, illetve a tőle leszármazó szántai Lackfiakról kapta a Lackháza (Lacháza) nevet.

Története

A település és környéke már a Honfoglalás óta lakott hely. Első ismert neve Szántó volt. Nevét rab szántó királyi szolgálónépeiről kapta.

1020 körül I. István király Szántót a veszprémvölgyi apácakolostornak adta, mint az a görög alapítólevélből, és annak latin megújításából kiderül, a Duna mellett fekvő Szántó falut 30+20 rab cseléddel s vele a Duna szombati révét 7-révésszel és [szombatnapi] vásárt vámjával, s 12 dunai halásszal együtt.

1272-1290 körül IV. László király Szántó fehérvári várföldet az örökös nélkül elhalt Beek földje mellett Péter, Abraam, Jakab comes és Herboldus királyi tárnokoknak és ételfogóknak (tavarnici et dapiferi) adta és határait leiratta.

1300-ban "Szigetmelléki" Herbordus és Kulus – a szántai Lack és Kolos család őse – két társával Taksony melletti föld ügyében szerepel.

1321-ben Szántó része egy bizonyos Lászlóé volt, kit Kolus testvérévé fogadott, de magtalan halála után földjét a király nem Kolusnak, hanem Botond fia Jánosnak adta, de még ez évben visszavette tőle, és mégis Kolus fiainak, Miklós, Kolus, és Lack testvéreknek adta, s adományát 1324-ben meg is erősítette. 1326-ban Tretul (dictus) Miklós pozsonyi ispán és Rorandus fia Lepes (dictus) Miklós szántai birtokukat átadták Sziget-melléki (de iuxta Magna Insula) Kolos fiainak, Kulus mesternek, Lachknak és Miklósnak.

1329-ben Becsei Imre Pereg nevű faluja felől elhatárolták Herbordus fiai Szántó birtokát.

1331-1332-ben Becsei Teuteus (Becsei Töttös) és Vezzeus mestereket, nővérük Margareta Herbold fia Abraam neje hitbére felől Herbord comes fiai, Beke, Endre és Etel, valamint Donat fia Egyed Izsótelke-vel elégítik ki.

1376-ban Izsótelkét, 1420-ban pedig Herboldháza -t azonosnak mondják Szántó-val.

Szántó utóbb birtokosairól, Kolos fia Lackról, illetve a tőle leszármazó szántai Lackfiakról Lackháza nevet kapott.

Pereg

Pereg Árpád-kor-i település, 1950-től szintén Kiskunlacháza része.

Története

Pereg a XIII. század-ban részben Fehérvár földje, részben nemesi birtok volt. Első ismert tulajdonosa Peregi Yginig, előzőleg egy [dunai] sziget birtokosa volt; ezt azonban II. András király elvette tőle, és helyette adta neki a peregi várföldet.

1239-ben IV. Béla király megállapította, hogy az elvett sziget jóval nagyobb volt, mint a kapott várföld, ezért Yging fiait, Gergelyt és Enoc-ot meghagyta benne.

1298-ban Tenkeleu fia Péter, felesége >salch, Job leánya leánynegyedébe 3 M-t kapott Peregi Márton fiaitól; közbenjárt a (Sziget-) Szentmiklósi pap, Inok fia Péter comes és Kuch fia Benedek comes.

1312-ben az Ürbőiek 10 M-ért eladtak egy peregi földet Bicch (dictus) Péter mellett Becsei Imrének.

Inok fia Péter fia János magtalan halálával Károly Róbert király Becsei Imre comesnek (ispán) adta peregi földjüket.

1312 -és 1329 között a peregi földeket Becsei Imre vásárolta meg.

1329-ben Becsei Imre peregi földjét elhatárolták a tőle északra eső Szántó falutól (Lacházától), az oklevélben megemlítik, hogy a határtól út vezet a Szent Imre-egyház felé. Erről e falut a XV. század-ban Kispereg vagy Szentimrefalva néven is nevezték. Tőle délebbre feküdt Nagypereg, mely Treutel Miklós birtoka volt.

1332-ben papja 7 gs. pápai tizedet fizetett.

Források

Magyar Nemzet Tört. II.242., Győrffy Gy.: Fejérvárm.

Nevezetességei

A peregi katolikus templom
  • Református templom (1771); előtte "szégyenkő"
  • Peregi katolikus templom (1774)
  • Hajós-kúria – Bankháza

A környék látképét leginkább a kavicsbányászat révén keletkező bányatavak határozzák meg.

Különálló részei

  • Pereg – ma már összeépült Lacházával
  • Bankháza – itt található egy régi "szovjet katonai reptér"
    • A településhez sok tanya is tartozik. Pl:
  • Szúnyogpuszta
  • Öreg Állás tanya
  • Szerfás tanya

Következő községek

Kiskunmajsa | Kiskutas | Kisláng | Kisléta | Kislippó | Kislőd | Kismányok | Kismarja | Kismaros | Kisnamény | Kisnána | Kisnémedi | Kisnyárád | Kisoroszi | Kispalád | Kispáli | Kispirit | Kisrákos | Kisrécse | Kisrozvágy | Kissikátor | Kissomlyó | Kisszállás | Kisszékely | Kisszekeres | Kisszentmárton | Kissziget | Kisszőlős | Kistamási | Kistapolca | Kistarcsa | Kistelek | Kistokaj | Kistolmács | Kistormás | Kistótfalu | Kisújszállás | Kisunyom | Kisvárda

További községek

Cibakháza | Okorág | Pénzesgyőr | Cserkeszőlő | Cirák | Pat | Nyíradony | Barlahida | Barabás | Szemere | Bisse | Remeteszőlős | Újkígyós | Répceszentgyörgy | Écs | Nagytőke | Erdősmárok | Rákóczifalva | Sajóivánka | Garbolc | Parádsasvár | Tiszapüspöki | Nemeshany | Szabadhidvég | Füzérkomlós | Jászszentlászló | Földeák | Kimle | Tarnaszentmiklós | Abony | Lábod | Palé | Bicsérd | Feked | Heréd | Szilvásvárad | Táplánszentkereszt | Szebény | Kisbudmér | Tiszadorogma | Kistolmács | Szelevény | Pórszombat | Tarjánpuszta | Szalonna | Karmacs | Kisszékely | Alsóbogát | Márianosztra | Röszke